2020.04.06. By admin 0

Horgászat

Webshopunk DOVIT termékek forgalmazásával foglalkozik.

Az első Dovit termékek 1971-ben készültek. Cégünk elődje kezdetben csak takarmányízesítők és – kiegészítők gyártásával foglalkozott. 2 év elteltével született meg az első Dovit halcsali, amit az idősebbek a „piros dobozos Dovit”-ként ismerhetnek. A ’80-as évek elején pedig az etetőkeverékek gyártása is megkezdődött a klasszikusnak mondható ízpalettával (ánizs, vanília, méz).

Az elmúlt években jelentős fejlesztéseket hajtottunk végre horgászprofilunkban. A közel 40 éves hagyományainkra és tapasztalatunkra építve megkezdtük a Dovit horgásztermékek továbbfejlesztését, illetve a piaci igényeknek megfelelően az új termékek, termékcsaládok gyártását. Jelenlegi célunk az, hogy az elkövetkezendő években a Dovit márkanév visszakerüljön a vezető magyarországi halcsaligyártók közé és külföldön és hírnevet szerezzünk neki.

Minden területen rendelkezünk a működéshez és a gyártáshoz szükséges engedélyekkel, 2006. januárjától pedig bevezettük a takarmányok és halcsalik gyártásával foglalkozó részlegünknél a HACCP-rendszert is.